1426204_672180989479676_1584551644_n (1)Adventre elkészült Zugló új főtere. A Bosnyák tér felújításának második ütemében új zöldfelületet alakítottak ki, elültettek közel 3000 növényt, járdákat létesítettek, parkolókat építettek, padokat és egyéb ülőalkalmatosságot helyeztek ki. A tér rendjére pedig kamerák és parkőrök vigyáznak.

Gőzerővel folyt a Bosnyák tér II. ütemének kivitelezése, mely eredményeként Advent első vasárnapjára el is készült. Idén adventi vásárt rendeztek a helyszínen.

Egy olyan kis vásár kialakítása volt a cél a megújult téren, amelyet érdemes volt felkeresni, mert hangulatában és kínálatában is egyedi volt.
Zugló karácsonyfája idén a templom jobb oldalára került, a rendezvénytér kiépítése a templom bal oldalán helyezkedett el, a színpaddal és az üzletsorokkal együtt.
Óriási siker övezte az I. Zuglói Adventi Vásárt a megújult Bosnyák téren, a zuglóiak örömmel nyugtázták, hogy végre méltóképpen meghitt, békés, örömteli hangulatban lehetett készülni a karácsonyra a kerületben. A Zuglói Önkormányzat minden évben szervez ünnepi gyertyagyújtást adventkor, idén a megújult Bosnyák téren kapott helyet a kerület adventi koszorúja. A gyertya meggyújtását megelőzően a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola kamara kórusa adott elő ünnepi énekeket. Majd Rozgonyi Zoltán alpolgármester díszbeszéde következett. Ezt követően Bárány Béla atya szólt a résztvevőkhöz. Ezután a kamarakórus karácsonyi dalai következtek, majd a plébános megszentelte a koszorút és meggyújtotta az első gyertyát.